A Peer Gynt a Stúdió K-ban

Azért ez nem kicsit néz ki ígéretesnek. Stúdió K, Nagypál Gábor (gyaníthatóan főszerepben), Hegymegi Máté rendezése – ráadásul nekem az egyik kedvenc darabom a Peer Gynt. Továbbá egy ilyen apróság található még a színlapon:

Az előadás a Stúdió K Színházban kezdődik és ott is fejeződik be.
A pincerendszer sajátosságai miatt kérünk minden nézőt, hogy melegen öltözzön!

A Stúdió K amúgy is egy elég különleges játszóhely, de úgy tűnik, erre most még rátesznek egy lapáttal.

Nekem már megvan a jegyem, veletek mi a helyzet? Momentán még van június 10-re, 11-re, 17-re és 18-ra. (Korábbra tervezték a bemutatót, önhibájukon kívül csúsznak.)

A Dohány utcai seriff az Örkény Stúdióban

Bocs, ezt nem tudom kihagyni: kár, hogy nem fogjátok tudni megnézni a Dohány utcai seriffet. Igazság szerint én sem láttam. Persze, ott voltam az előadáson, amikor még a Jurányiban adták, meghallgattam előtte Bánfalvi Eszter bevezetőjét, hogy ne aggódjunk, ha bárki rosszul lesz, leállítják az előadást, ki lehet menni közben, de aztán innentől semmi. A borítókép sem az előadásról készült, az egy felújítópróba lehet már az Örkény Stúdiójában. Ez egy előadáskép, itt balra.

Igen, sötétben játsszák. Borzalmas. De nem hangjáték, mert közben mozognak, egyszer csak az egyik színész közvetlenül melletted szólal meg, máskor meg érzed, hogy elment melletted valaki. És hát amiket mondanak közben… Amikor én néztem (bocs, amikor én voltam), végigment az előadás, de komoly feladatot ró a befogadóra. Mert tudod, hogy ez itt most nem fikció, tényleg Auschwitzban volt, aki például ezt a részt írta, vagy valóban ilyen rigmusokat énekeltek annak idején.

Persze a Mohácsi rendezte.

Szóval, jelenleg még van jegy május 23-ra, keddre.

Kétely a Belvárosiban

Jeleztem, hogy olyan előadásokat is fogok ajánlani, amiket még nem láttam, de tervezek megnézni. A Kételyt már csak azért sem láthattam eddig, mert később lesz a bemutatója: augusztusban, Balatonföldváron, ami azért különösen tiszteletre méltó, mert végre szakít azzal a hagyománnyal, hogy nyáron csak vígjátékot, zenés darabot meg romantikusat szabad játszani.

Szóval, nekem már megvan a jegyem, és az előadás ajánlását a színlap olvastán merem vállalni. Várhatóan milyen lesz az a produkció, amit Pelsőczy Réka rendez, és a két főszereplő Udvaros Dorottya és Fekete Ernő? Jó, elméletileg még akár lehetne gyenge is, de mennyire valószínű ez? És akkor még nem szóltunk Simkó Katalinról, aki az Emberszagban akkorát alakított az előző évadban, hogy nehéz rá szavakat találni – vagy nem is, mondjuk ki nyugodtan, hogy a legjobb női alakítás volt 2015/2016-ban (utolsó előadás június 13-án!).

Egyszóval: nagyon jó esély van rá, hogy ebből nagyon jó előadás süljön ki, és egyelőre még mind a három, eddig meghirdetett időpontra van jegy, beleértve a pesti bemutatót is szeptember 11-én.

Spiró: Árpád-ház

Árpádné pehely! A Jurányiban jövő hétfőn (május 15.) lesz a HOPPart Társulat előadása, Spiró György Árpád-ház című vérzékeny és naiv krónikáját adják elő Keszég László rendezésében.

Elég, ha annyit mondok, hogy a dramaturg Enyedi Éva, aki játszik is a darabban? Hogy az egyik főszereplő Mészáros Béla? Esetleg még nézzétek meg ezt a borítóképet itt fent. Időnként rockzenekarrá alakulnak a színészek, de messze nem ez a legdurvább része az előadásnak.

Ráérsz később megköszönni, hogy időben szóltam.

A Vádli-féle I. Erzsébet a Szkénében

Június 5-én (hétfő): Paul Foster: I. Erzsébet – A Szkéné Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE közös előadása

Ha nem szereted az alternatív színházat, ne nézd meg. Ha szereted a jó színházat, nézd meg.

Az azért nem gyakori, hogy a legjobb férfi főszereplő (Fodor Tamás) és a legjobb férfi mellékszereplő (Kaszás Gergő) díját ugyanabban a darabban kapják meg a POSZT-on is meg a a Kritikusok Céhétől is. Ez még 2014-ben volt, azóta megy sikerrel. És hát ott van benne Nagypál Gábor is. Mondom, hogy jó. Csak nézzétek meg a színlapot.

A Kripli Mari az Örkény Stúdióban [elfogyott]

Még van néhány jegy május 15. hétfőre a Kripli Mari (Frissítés: elfogyott közben mind) legközelebbi előadására az Örkény régi-új Stúdiójában.

Jászai Mari naplóját Lázár Kati éli újra a színpadon (nem, nem eljátssza, éli).

Gondolom, nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy nekem Jászai Mari korábban csak egy tér volt – szerencsére azt már régebb óta tudtam, hogy Lázár Kati nagyon nagy színésznő. Nagy alakítás, érzelmekben gazdag másfél óra, kihagyhatatlanul jó színház: nagyon megéri.

A Bihari a Katonában [elfogyott]

Bihari a Katonában

Jelenleg még van jegy a Bihari három időpontjára is a Katonában, igaz, május 11-re és június 2-re már csak 1-1, de június 22-re még 10. Frissítés: Mind elfogyott, ebben a szezonban már nem lesz több belőle.

Kortárs darab, nagyon mai téma, húsbavágó: Tar Sándor élete. Mészáros Bélát kifejezetten fáj nézni a főszerepben, mert a néző is átéli a nyomorát, hogy zsarolással ügynökké kényszerítik a tehetséges fiatal írót. Helyenként humorral oldják a feszültséget, de muszáj is, mert ennyire nyomasztó témát máshogy nehéz lenne kibírni. Kovács Lehel is nagyot alakít (ő is több szerepben, mert összesen öten játsszák), de persze a többiek is – nem akarom Pelsőczy Rékát megint kiemelni, mert mindig őt dicsérem, de hát nagyon jó, na.

Röviden: nézzétek meg, nagyon jó színház!

Képek az előadásról itt.