Pintér Béla és Társulata: jegyek augusztusra és szeptemberre

Ebből is látszik, mennyire abnormális időket élünk: több Pintér Béla-előadásra is lehet jegyet kapni napok óta.

Máskor ha felbukkan egy Pintér Béla-jegy, az ember gyorsan megveszi, és csak ezután nézi meg, hogy melyik darab is ez és mikor játsszák. Most válogatni is lehet. Jó, több minden is összejött most: a vírust és a miatta támadt bizonytalanságot mondanom sem kell, és az is köztudott, hogy nyáron könnyebben lehet színházjegyet kapni. Itt most van még egy szempont: a társulat néhány éve új bázisra vitte az új bemutatókat, és az Újpesti Rendezvénytér lényegesen több nézőt tud befogadni, mint az eredeti törzshely Szkéné.

Az új darabjait már eleve az újpesti helyszínre tervezte Pintér Béla; ezekre lehet jelenleg jegyet kapni:

  • Vérvörös Törtfehér Méregzöld
  • Anyaszemefénye

Átvitték az Újpesti Rendezvénytérbe nagy klasszikusukat, a Kaisers TV, Ungarnt, valamint egy pár évvel ezelőtti hatalmas sikert, a Fácántáncot. Ezekre is még több időpontra vannak jegyek.

Kaisers TV, Ungarn

A Szkénében látható a Parasztopera – ehhez nem is kell ajánlást írni, valamint A Sütemények Királynőjére is van még jegy; ezt sokan az egyik legkeményebb Pintér Béla-darabnak tartják, bár erős a verseny ezért a címért.

Szeptember végén pedig újra az Újpesti Rendezvénytérbe térnek vissza – akkor a Tündöklő középszer lesz műsoron.

Ha valaki esetleg még nem ismeri Pintér Béla produkcióit, annak itt a remek lehetőség az ismerkedésre – nem fogja megbánni. A régi rajongók pedig nyilván örömmel néznek újra korábbi kedvenceket. Most vegyetek jegyet!

Gyévuska – Pintér Béla és Társulata a Trafóban

Gyévuska - Pintér Béla és Társulata

Ez bizony nem az az előadás, amit válogatás nélkül bárkinek jó szívvel lehet ajánlani. Mivel tudnék mégis kedvet csinálni hozzá? Mert nagyon jó. Az talán annyira nem elég ütős érv, hogy elmegyek másodszor is, pedig tényleg keveset nézek többször, mert inkább az újakat próbálom, azokkal is folyton le vagyok maradva.

De bármennyire is furcsán hangzik, a Gyévuska rendkívül szórakoztató előadás. Jó, persze, elvont nagyon, de közben az ember rendesen kapkodja a fejét (a nem túl gyors tempó ellenére is), hogy mi miért van úgy, szóval unatkozni nem fogsz. Kevesebb benne a poén, mint Pintér Bélánál megszoktuk, de zene van – leginkább korabeli (II. világháború), például a címadó Karády Katalin dal, a Gyévuska.

Más oldalról megközelítve: sportértéke is van a dolognak. Egyrészt megnézel egy Pintér Béla előadást, ami már önmagában is komoly fegyvertény, mert a jegyek általában még a meghirdetés előtt elkelnek (nem vicc) – a Trafónak elég nagy a befogadóképessége, ezért van ott néha esély; ráadásul most nyár van, ilyenkor a legkönnyebb színházjegyet venni. Azt is elmondhatod magadról utána, hogy az egyik legnehezebben befogadhatónak tartott művével birkóztál meg (csak 80 perc!).

A viccet félretéve:  felemelő, torokszorító, varázslatos előadás, nagyon speciális atmoszférával – kéretik nyitott szívvel és aggyal beülni. Jó lesz, csak hagyni kell hatni.

Csáki Judit ezt írta róla a Magyar Narancsban:

A jelenetek önmagukban is hatásosan vegyítik a megrendítő és komikus tartományt, a katonák sanyarú sorsa és a nemzet sanyarú sorsa eredményesen kopírozódik egymásra, a magánéleti betétek aláhúzzák, amit alá kell nekik húzni, a töredezettséget bízvást lehet mozaikos szerkesztésnek becézni, a ritmus egyenetlenségét pedig ellensúlyozza, hogy a lassúbb tartományban van mit nézni.

Jegyek vannak még szeptember 17-re és 18-ra – addig kell venni, amíg el nem fogynak.

Pintér Béla: Titkaink – jegyek szeptemberre

Ez most így jött ki, három Pintér Béla poszt egymás után, de remélem, senki nem bánja, akinek így sikerül jegyet szereznie. Szóval, van még jegy a Titkaink három előadására is szeptemberben, a Trafóban: 17-én, vasárnap délután 5-kor, 18-án, hétfőn este 8-kor és 19-én, kedden, szintén 8-kor.

Ha valaki esetleg még nem hallott volna a darabról:

Sokan a legjobb Pintér-darabnak tartják, egy rakás díjat kapott – nagyon jó színház.

Pintér Béla: Parasztopera, Tündöklő középszer, A sehova kapuja

Nem fogjátok elhinni, de ennek a három darabnak több előadására is vannak teljesen jó helyekre jegyek szeptemberre és októberre. Komolyan, jelenleg nyolc előadásidőpontra van még egy rakás jegy, úgyhogy inkább egyenként nem is linkelem, tessék, itt van mind. Gyorsan döntsetek, mert az ilyenek hamar elfogynak, ezek is csak azért vannak még meg szerintem, mert nagyon korán műsort hirdettek, és sokan még nem ébredtek fel – július elején azért nem gyakran lehet októberre jegyet venni. Nem is kezdem el egyenként ajánlgatni az előadásokat, aki tudja, hogy Pintér Béla mit jelent, az úgyis megveszi, aki meg nem, az vegye meg látatlanban. Jó lesz.