Pintér Béla és Társulata: jegyek augusztusra és szeptemberre

Ebből is látszik, mennyire abnormális időket élünk: több Pintér Béla-előadásra is lehet jegyet kapni napok óta.

Máskor ha felbukkan egy Pintér Béla-jegy, az ember gyorsan megveszi, és csak ezután nézi meg, hogy melyik darab is ez és mikor játsszák. Most válogatni is lehet. Jó, több minden is összejött most: a vírust és a miatta támadt bizonytalanságot mondanom sem kell, és az is köztudott, hogy nyáron könnyebben lehet színházjegyet kapni. Itt most van még egy szempont: a társulat néhány éve új bázisra vitte az új bemutatókat, és az Újpesti Rendezvénytér lényegesen több nézőt tud befogadni, mint az eredeti törzshely Szkéné.

Az új darabjait már eleve az újpesti helyszínre tervezte Pintér Béla; ezekre lehet jelenleg jegyet kapni:

  • Vérvörös Törtfehér Méregzöld
  • Anyaszemefénye

Átvitték az Újpesti Rendezvénytérbe nagy klasszikusukat, a Kaisers TV, Ungarnt, valamint egy pár évvel ezelőtti hatalmas sikert, a Fácántáncot. Ezekre is még több időpontra vannak jegyek.

Kaisers TV, Ungarn

A Szkénében látható a Parasztopera – ehhez nem is kell ajánlást írni, valamint A Sütemények Királynőjére is van még jegy; ezt sokan az egyik legkeményebb Pintér Béla-darabnak tartják, bár erős a verseny ezért a címért.

Szeptember végén pedig újra az Újpesti Rendezvénytérbe térnek vissza – akkor a Tündöklő középszer lesz műsoron.

Ha valaki esetleg még nem ismeri Pintér Béla produkcióit, annak itt a remek lehetőség az ismerkedésre – nem fogja megbánni. A régi rajongók pedig nyilván örömmel néznek újra korábbi kedvenceket. Most vegyetek jegyet!

A Züfec a Szkénében

Züfec

tisztelet a kivételnek egy részben
M. Bulgakov Színházi regény c. művét ugródeszkának használva

Most őszintén, a fenti alcímet olvasva, mégis, milyen előadás lehet ez? Normális? Hát nagyon nem!

Egyébként tényleg Bulgakov Színházi regény című műve alapján készítette el a k2 Színház ezt a produkciót még 2014-ben (jelölték is őket kritikusdíjra), amit kisebb szünet után játszanak újra, és még van jegy most szerdára (április 10.) a Szkénében. Meg kell nézni!

Züfec a Szkénében
Teljesen őrültek. De van benne rendszer! (Csak vicceltem, valójában nincs. Már úgy értem, nem úgy. Moszkvában vagyunk!)

Puskás Panni például ezt írta róla annak idején:

Nem könnyű úgy írni a k2 Színház előadásáról, hogy ne spoilerezzem szét az egészet, ami azért van, mert a Züfec dramaturgiája egy agysorvasztó poénhálóra épül, s ebből bontja ki az (anti)ars poeticáját. Benkó Bence és Fábián Péter rendezése eközben erősen reflektál mindenre, ami színház, alkotói és befogadói oldalról egyaránt, kihasználva a reprezentáció játéklehetőségeit.

Ez teljesen stimmel. Meg ez is:

A Züfec bátor, szókimondó, szürreális, őrült és őszinte kritikát vág a magyar közélet képébe.

Ez Herczog Noémi volt a Magyar Narancsban.

Egyáltalán, a k2 Színházat általában meg kell nézni (meg konkrétan is).

Szóval, menjetek el, nézzétek meg a Züfecet, jó lesz! Jegyek itt.

Akinek még kételye lenne, hogy esetleg egy mégis egy túl szokványos előadás lesz ez, azokat az alkotók saját ajánlójával cáfolnám:

Figyelmeztetjük nézőinket, hogy semmi közünk a színre kerülő előadáshoz; rendkívül furcsa, szomorú körülmények közt jutottunk a kézirat birtokába. Szergej Leontyevics Makszudov tavaly tavasszal lett öngyilkos Kijevben, és mi ugyanazon a napon vaskos paksamétát és levelet kaptunk. A paksaméta a már fent említett kéziratot tartalmazta. A levelet megdöbbenéssel olvastuk. Szergej Leontyevics azt írta benne, hogy midőn eldobja magától az életet, kéziratát nekünk ajándékozza, azzal a kéréssel, hogy javítsuk át, írjuk alája a nevünket és vigyük színre. Különös, ámde végső akarat! Így hát elfogadtuk az ajándékot. Már most közölnünk kell nézőinkkel, hogy az öngyilkosnak soha életében semmi köze sem volt színházhoz, dramaturgiához. Jól ismerjük Moszkva színházi életét és ennél fogva kezeskedünk érte, hogy sem olyan színházak, sem olyan személyek, amilyenek a megboldogult írásában szerepelnek, nincsenek és soha nem is voltak.

Heti ajánló november 4-ig

Varsói melódia

Kedden (október 30.) a Radnótiba kell menni, mert maradt még néhány jegy az Üvegfigurákra. Barabás András új (remek!) fordításában szólal meg a klasszikus darab, négy kiváló színész előadásában.

Szerdán (október 31.) irány a Vígszínház, ahol egy nagyon jó Hamletet lehet látni, Eszenyi Enikő rendezésében, a címszerepben ifj. Vidnyánszky Attilával. Nagyon friss, nagyon mai, nagyon mozgalmas – jegyek itt.

Szintén szerdai lehetőség az Örkényben a Secondhand (szovjetűdök), ami ugyanúgy kiváló előadás, de itt már csak az erkélyre van hely. De később mindenképpen érdemes lesz megnézni, nem kihagyandó produkció.

Varsói melódia

Csütörtökön (november 1.) a Jókai utcába lesz érdemes menni, a Hatszín Teátrumba, ahol az Orlai Produkció Varsói melódiája megy.

A péntek (november 2.) többesélyes, de leginkább megint a Hatszín Teátrum legyen a célpont, ott játsszák ugyanis aznap este a Second Life avagy Kétéletem című egészen különleges előadást – szintén Orlai Produkció. Ha van darab, ami bárkinek jó szívvel ajánlható, akkor ez az.

Ha erre már elfogytak a jegyek, vagy másodszorra már nem akarja valaki megnézni (pedig érdemes lenne!), akkor válassza a Párnaembert az Ódry Színpadon vendégeskedő Radnótival. Felkavaró, súlyos előadás – én már kétszer láttam, de meg fogom nézni harmadszor is, pedig nem kicsit fáj.

Elvileg csak olyanokat ajánlok, amiket láttam (vagy van már rá jegyem), de biztos vagyok benne, hogy nagyon fog tetszeni, ha végre egyszer majd eljutok a Nagy füzetre a Szkénébe (egyszer már volt jegyem, csak nem tudtam elmenni). Ez is pénteken lesz – szerintem utólag sem fogom megbánni az ajánlást.

Szombaton (november 3-án) az a jó hír, hogy délutáni előadást is lehet ajánlani, kettőt is mindjárt: a Három esős napot a Belvárosiban (este is megy) és a Holt lelkeket a Katona Sufnijában (döbbenet, hogy van rá jegy).

Szombat estére javaslatom a Tótékat az Örkényben – a történetet mindenki ismeri, de ebben a változatban is nagyon érdemes megnézni.

Vasárnap (november 4-én) is lehet délután menni színházba: a Szkénében az EztRádot adják, szórakoztató, könnyen befogadható, mégis értelmes és tartalmas előadás.

A vasárnap este szintén többesélyes: a fajsúlyosabb előadásokat kedvelők nézzék meg a Nóra folytatását Nóra II. címmel a Belvárosiban (Kováts Adél a címszerepben!) vagy az Örkényben a Macskajátékot (sírni fognak, előre szólok). Ha kicsit könnyedebbre akarják venni, akkor Varsói melódia a Hatszínben vagy a korábban már délutánra is ajánlott EztRád a Szkénében a jó választás.

Heti ajánló – február 12-18.

Borbély Alexandra

A heti ajánló elvei ugyanazok, mint más posztok esetében: vagy láttam az előadást, és ezért ajánlom, vagy meg fogom nézni. De itt is fontos szűró, hogy kapható legyen jegy az előadásra (legalábbis a megjelenés pillanatában) – csak olyat ajánlok, amire van még hely.

13. kedd: Bányavakság – Szkéné

Bányavakság

Komorabb, mint a trilógia első része, a díjesőt nyerő Bányavirág. De talán még jobb is nála – és ebben is ott van ugyanaz a fanyar humor.

Hétfőre nem találtam már semmit, ezért kedden kettőből választhattok:

13. kedd: Élet.történetek.hu: Pira – Bella (Mozsár Műhely)

Egy-egy monodráma Ullmann Mónikával és Borbély Alexandrával. Igen, Borbély Alexandra egy monodrámában. Nyilván meg kell nézni.

14. szerda: A hullaégető – Belvárosi Színház

A hullaégető

Kopfrkingl úr egyáltalán nem náci. Tényleg nem. Nem is ért egyet velük, nem is veszi őket komolyan. Aztán eltelik egy kis idő. Aztán megint egy kicsi… A végén már nem akarjuk elhinni, hogy ez ugyanaz az ember, mert észre sem vettük az átalakulást, pedig itt ment végbe, a szemünk előtt.

16. péntek: Hűség – k2 Színház – MU Színház

A k2 Színház mindig érdekes, ez az előadás pedig Merle Mesterségem a halál című regénye nyomán készült, szóval szerintem jó lehet.

Hűség

Szombatra is kettőt ajánlok:

17. szombat: Élet.történetek.hu : A mi Józsink – Erzsike – Mozsár Műhely

Lázár Kati

Én Epres Attilát is nagyon szeretem, de az este két monodrámája közül a másikban Lázár Kati a szereplő! Rá kitaláltam egy szabályt: csak kétszer kell megnézni – mindenben és mindenkor.

17. szombatSömmi – k2 Színház, Jurányi-ház

Azt már mondtam, hogy a k2 mennyire friss és érdekes szokott lenni, tehát most csak megerősítenem kell.

Sömmi - k2 Színház

Vasárnapra pedig két ajánlat, három időpontra:

18. vasárnap: Száll a kakukk fészkére – Belvárosi Színház
délután 3-kor és este 7-kor.

Száll a kakukk fészkére

A tavalyi évad egyik legjobb bemutatója volt. Mindenkinek bátran ajánlható, kiemelkedő előadás.

18. vasárnap:  Élet.történetek.hu : A nővérek – Levél Apámhoz! – Mozsár Műhely

Nővérek

„Két nő szereti ugyanazt a férfit. A férfi meg mindkét nőt. Összerakható-e bűn és bűnhődés, árulás, megbocsájtás a feltétlen szeretettel? Három személyes szenvedély, ami a halállal se ér véget. Személyes levél a sose ismert apához, amelyben ott dadog és forrong az a nagy kaland is, amit mi XX. századnak hívunk.”

Bányavakság a Szkénében június 14-én

Bányavakság

Jövő szerdán (június 14-én) a Bányavakságot adják a Szkénében, és még van rá jegy . Székely Csaba Bánya-trilógiájának a középső darabja komorabb, mint az első Bányavirág, de ebben is sok a humor – vagy inkább az öngúny és az irónia. Ha csak egyet lehetne választani a három darabból, én ezt kérném, de szerencsére jelenleg mindhármat játsszák, a harmadik, Bányavíz című részt szintén a Szkénében.

Mindenki számára nyugodtan ajánlható darab, könnyen fogyasztható (bár nem könnyen emészthető).

Kohlhaas június 12-én a Szkénében

Kohlhaas

Most vegyetek jegyet, nagyon jó előadás. Na jó, nem biztos, hogy a legkönnyebben emészthető is, kicsit meg kell szenvedni érte – és javasolt a minél lazább öltözet (majd meglátod, csak hidd el bemondásra). Cserébe megkapod Hegymegi Máté rendezését, Nagy Zsolttal a főszerepben és egy rakás erkölcsi problémafelvetést. Izgalmasakat, érvényeseket. Mondanám, hogy szórakoztató előadás, ha nem fájna közben végig annyira, de hát fáj nagyon.

És ha szerencséd van, Bánfalvi Eszter lesz az egyik ló.

Tavaly a kritikusok a legjobb független előadásnak választották. Szerintem jogosan.

A Vádli-féle I. Erzsébet a Szkénében

Június 5-én (hétfő): Paul Foster: I. Erzsébet – A Szkéné Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE közös előadása

Ha nem szereted az alternatív színházat, ne nézd meg. Ha szereted a jó színházat, nézd meg.

Az azért nem gyakori, hogy a legjobb férfi főszereplő (Fodor Tamás) és a legjobb férfi mellékszereplő (Kaszás Gergő) díját ugyanabban a darabban kapják meg a POSZT-on is meg a a Kritikusok Céhétől is. Ez még 2014-ben volt, azóta megy sikerrel. És hát ott van benne Nagypál Gábor is. Mondom, hogy jó. Csak nézzétek meg a színlapot.