Nem gyakran fordul elő, hogy nem tudom mivel kezdeni az ajánlót. Talán nem rögtön aznap kellene megírni, amikor láttam, mert így még nagyon friss a seb. Munkabemutató volt, de így is nagyot ütött.
Vagy talán nem is kellene ajánlani ezt az előadást. „Megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk”, szól a South Parkban a figyelmeztetés minden epizód előtt. Itt is jogos lenne. Ha nem nézed meg, sok fájdalomtól kíméled meg magad. Kihagysz egy hihetetlenül intenzív színházi élményt, de legalább nem fog fájni. Mert ha beülsz, már nehéz lesz szabadulni. ugyanis olyan kis kedvesen-jópofán kezdődik – én is megfeledkeztem az előtte kapott figyelmeztetésről, hogy súlyos lesz. Azért megyek, mondtam magabiztosan. Előadásról én még nem jöttem ki, egyszerűen mindent kibírok. Aha.
Szóval, kiáll Járó Zsuzsa az elején, és elkezdi mondani. Mintha ez egy normális színházi előadás lenne. Nagyon jó színésznő, de ezt eddig is tudtuk, minden megy is rendben. Persze, van egy-két fanyar utalás még a közepe előtt, de semmi vész. Az ember elfeledkezik a védekezésről. Aztán egyszer csak bekapunk egy nagy ütést, teljesen váratlanul. Ez honnan jött? Enyedi Éva a dramaturg, hát sejthettük volna. A kamarateremben szerintem alig páran vagyunk civilek, a többi néző mind színházi ember (munkabemutató, ugye), de érezni a levegőben, hogy náluk is betalált rendesen. De erősek vagyunk, lábon kimozogjuk az ütést, mint a jó bokszoló, hiszen kaptunk már nagyobbat is.
Járó Zsuzsa megint eltereli a védekezésről a figyelmünket, időnként ki-kiszól a darabból, oldja a feszültséget, de itt már gyanakodnunk kellene, hogy nagy baj lesz ebből, hiszen utalt is rá, de hát csak nem… De. Itt kellett volna elkezdeni mantrázni magunkban, hogy eznemvelemtörténik, ezcsakszínház, őegyszínésznő, betanultszövegetmond, eznemavalóság, mert innentől kész. Megszűnik Járó Zsuzsa a színpadon, már színpad sincsen, csak a nyers, lüktető fájdalom van, de egy hang csak mondja tovább kíméletlenül.
Az egyik néző már nem bírja, még a saját lábán kijut a teremből, de kint összecsuklik és elájul. Pedig a neheze még hátravan. Még el sem kezdődött az a 23 perc, amit próbálunk megérteni, és már most sem lehet kibírni. A hétpróbás színházi profik némelyike erősen szipog, pedig előtte kint a folyosón még egyik sem volt megfázva. Az ember legszívesebben odamenne a színésznőhöz és csak zokogna a vállán.
De mire odaérünk ahhoz a 23 perchez, már meghaltunk. Jobb is ez így, mert élve úgyse lehetett volna kibírni. De nincs vége, még hűvös, pontos elemzést kapunk, statisztikai adatokat, mert mindent ki lehet számolni, a rendőr is nagyon megértő, felkészült, mindenki teszi a dolgát. Nem, szó nincs újjászületésről, ebbe belehaltunk, és ennyi.
A végén csak csönd. Hosszan. Nagyon hosszan. A fekete öves színházi vén rókák sem tudnak mozdulni a döbbenettől.
Keszég László rendezte, vele majd még számolunk ezért.
Mint mondtam már, Járó Zsuzsáról lehetett tudni, hogy nagyon jó színésznő, de amit itt csinál, az egy másik dimenzió. Tulajdonképpen nem tudom, hogyan csinálja. Jó, nyilván megkap ezért minden díjat majd, mert ezt überelni nem lehet, de ha belegondolunk, hogy ez még csak a munkabemutató volt, tehát a produkció javulhat az októberi budapesti bemutatóig, akkor az azért eléggé riasztó gondolat. Már így is belehaltunk, hova akarják még ezt fokozni?
Nem kérdés, hogy ez lesz az ősz egyik nagy durranása, és egyben az egyik leginkább nézőpróbáló előadása is. A színház időnként nagyon egyszerű eszközökkel tud nagyon-nagyon erős hatást elérni. Amikor én néztem az Egyasszonyt, ketten is kitámolyogtak, de a Dohány utcai seriffet is többször kellett már megállítani, amíg valamelyik néző kiment. Számomra ez volt eddig a legmegviselőbb produkció. Megvan a jegyem már a bemutatóra, de félek tőle, mert így rosszabb, hogy tudom, mi jön.
Tudom, hogy nem írtam le, miről szól, mitől ennyire megviselő, de szándékosan, mert jobb ez így. Bizonyos dolgokat nem lehet leírni.
Ez itt az előadás színlapja az Orlai Produkciós Iroda honlapján; július 18-án lesz az országos bemutató a Kultkikötőben Balatonföldváron, Jurányis jegyeket októberre pedig itt lehet rá venni, a kamarateremben játsszák. Jelen pillanatban október 4-5-re még van néhány jegy. Csak óvatosan. Én szóltam!
(A felhasznált fényképek a próbán készültek, mert előadásfotók értelemszerűen még nincsenek.)