Augusztus 14-én, szombaton lesz legközelebb látható a 23 perc, a Margófeszt keretében, Szentgyörgyváron.
Jóból mondom: senki ne könnyed szórakozásra számítva üljön be erre az előadásra. Az elmúlt évek egyik legkiválóbb színházi produkciója ez, de rendkívül megterhelő érzelmileg. Mindenképpen érdemes megnézni, de erős lélekkel kell beülni. Utána már jó lesz, mert meghatározó, valószínűleg örökre megmaradó élménnyel gazdagodik a néző, és többször is újra meg akarja majd nézni.
Járó Zsuzsa alakítására pedig egészen egyszerűen nincsenek szavak.
Ilyen az, amikor minden összeérik: tehetség, munka, tapasztalat. Ebben a pici térben, minimál díszlettel Járó Zsuzsa egyedül épít fel egy komplett világot – hogy aztán történjen, ami történik, hiába elképzelhetetlen és felfoghatatlan. Ennyire erős alakítást ritkán látni, pedig nem szűkölködik a kortárs magyar színház a nagy egyéniségekben.
Járó Zsuzsa
A munkabemutató után ezt írtam az előadásról – és nem változott a véleményem a bemutató után sem, sőt. Ezt mindenkinek látnia kell.
Megint egy olyan előadás, amit egyszerűen nem ajánlani kell, hanem megnézni. Már több mint három éve fut, de most is leginkább az ilyen furi hétköznap délutáni előadásokra van jegy, bár néha akad máskorra is most már.
Bodó Viktor rendezte Keresztes Tamást ebben a zseniális produkcióban: Gogol klasszikusa mai nézőknek, mégis hűen az eredetihez.
Hogy Keresztes Tamás mit művel ebben az előadásban, azt se könnyű elmagyarázni – valahol a zseniális, csodálatos, megrázó környékén kell keresni a megoldást. A bemutató évében nálam top 10-es volt, és eddig még senki nem mondta, miután ajánlásomra megnézte, hogy nem lett volna elégedett.
Közönségsiker, kritikai siker, fesztiválsikerek – mindent besöpört a produkció, és jogosan. Jegyek itt.
Nem gyakran fordul elő, hogy nem tudom mivel kezdeni az ajánlót. Talán nem rögtön aznap kellene megírni, amikor láttam, mert így még nagyon friss a seb. Munkabemutató volt, de így is nagyot ütött.
Vagy talán nem is kellene ajánlani ezt az előadást. „Megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk”, szól a South Parkban a figyelmeztetés minden epizód előtt. Itt is jogos lenne. Ha nem nézed meg, sok fájdalomtól kíméled meg magad. Kihagysz egy hihetetlenül intenzív színházi élményt, de legalább nem fog fájni. Mert ha beülsz, már nehéz lesz szabadulni. ugyanis olyan kis kedvesen-jópofán kezdődik – én is megfeledkeztem az előtte kapott figyelmeztetésről, hogy súlyos lesz. Azért megyek, mondtam magabiztosan. Előadásról én még nem jöttem ki, egyszerűen mindent kibírok. Aha.
Járó Zsuzsa
Szóval, kiáll Járó Zsuzsa az elején, és elkezdi mondani. Mintha ez egy normális színházi előadás lenne. Nagyon jó színésznő, de ezt eddig is tudtuk, minden megy is rendben. Persze, van egy-két fanyar utalás még a közepe előtt, de semmi vész. Az ember elfeledkezik a védekezésről. Aztán egyszer csak bekapunk egy nagy ütést, teljesen váratlanul. Ez honnan jött? Enyedi Éva a dramaturg, hát sejthettük volna. A kamarateremben szerintem alig páran vagyunk civilek, a többi néző mind színházi ember (munkabemutató, ugye), de érezni a levegőben, hogy náluk is betalált rendesen. De erősek vagyunk, lábon kimozogjuk az ütést, mint a jó bokszoló, hiszen kaptunk már nagyobbat is.
Járó Zsuzsa megint eltereli a védekezésről a figyelmünket, időnként ki-kiszól a darabból, oldja a feszültséget, de itt már gyanakodnunk kellene, hogy nagy baj lesz ebből, hiszen utalt is rá, de hát csak nem… De. Itt kellett volna elkezdeni mantrázni magunkban, hogy eznemvelemtörténik, ezcsakszínház, őegyszínésznő, betanultszövegetmond, eznemavalóság, mert innentől kész. Megszűnik Járó Zsuzsa a színpadon, már színpad sincsen, csak a nyers, lüktető fájdalom van, de egy hang csak mondja tovább kíméletlenül.
Az egyik néző már nem bírja, még a saját lábán kijut a teremből, de kint összecsuklik és elájul. Pedig a neheze még hátravan. Még el sem kezdődött az a 23 perc, amit próbálunk megérteni, és már most sem lehet kibírni. A hétpróbás színházi profik némelyike erősen szipog, pedig előtte kint a folyosón még egyik sem volt megfázva. Az ember legszívesebben odamenne a színésznőhöz és csak zokogna a vállán.
Járó Zsuzsa
De mire odaérünk ahhoz a 23 perchez, már meghaltunk. Jobb is ez így, mert élve úgyse lehetett volna kibírni. De nincs vége, még hűvös, pontos elemzést kapunk, statisztikai adatokat, mert mindent ki lehet számolni, a rendőr is nagyon megértő, felkészült, mindenki teszi a dolgát. Nem, szó nincs újjászületésről, ebbe belehaltunk, és ennyi.
A végén csak csönd. Hosszan. Nagyon hosszan. A fekete öves színházi vén rókák sem tudnak mozdulni a döbbenettől.
Keszég László rendezte, vele majd még számolunk ezért.
Mint mondtam már, Járó Zsuzsáról lehetett tudni, hogy nagyon jó színésznő, de amit itt csinál, az egy másik dimenzió. Tulajdonképpen nem tudom, hogyan csinálja. Jó, nyilván megkap ezért minden díjat majd, mert ezt überelni nem lehet, de ha belegondolunk, hogy ez még csak a munkabemutató volt, tehát a produkció javulhat az októberi budapesti bemutatóig, akkor az azért eléggé riasztó gondolat. Már így is belehaltunk, hova akarják még ezt fokozni?
Nem kérdés, hogy ez lesz az ősz egyik nagy durranása, és egyben az egyik leginkább nézőpróbáló előadása is. A színház időnként nagyon egyszerű eszközökkel tud nagyon-nagyon erős hatást elérni. Amikor én néztem az Egyasszonyt, ketten is kitámolyogtak, de a Dohány utcai seriffet is többször kellett már megállítani, amíg valamelyik néző kiment. Számomra ez volt eddig a legmegviselőbb produkció. Megvan a jegyem már a bemutatóra, de félek tőle, mert így rosszabb, hogy tudom, mi jön.
Tudom, hogy nem írtam le, miről szól, mitől ennyire megviselő, de szándékosan, mert jobb ez így. Bizonyos dolgokat nem lehet leírni.
Kedden (október 30.) a Radnótiba kell menni, mert maradt még néhány jegy az Üvegfigurákra. Barabás András új (remek!) fordításában szólal meg a klasszikus darab, négy kiváló színész előadásában.
Szerdán (október 31.) irány a Vígszínház, ahol egy nagyon jó Hamletet lehet látni, Eszenyi Enikő rendezésében, a címszerepben ifj. Vidnyánszky Attilával. Nagyon friss, nagyon mai, nagyon mozgalmas – jegyek itt.
Csütörtökön (november 1.) a Jókai utcába lesz érdemes menni, a Hatszín Teátrumba, ahol az Orlai Produkció Varsói melódiája megy.
A péntek (november 2.) többesélyes, de leginkább megint a Hatszín Teátrum legyen a célpont, ott játsszák ugyanis aznap este a Second Life avagy Kétéletem című egészen különleges előadást – szintén Orlai Produkció. Ha van darab, ami bárkinek jó szívvel ajánlható, akkor ez az.
Ha erre már elfogytak a jegyek, vagy másodszorra már nem akarja valaki megnézni (pedig érdemes lenne!), akkor válassza a Párnaembert az Ódry Színpadon vendégeskedő Radnótival. Felkavaró, súlyos előadás – én már kétszer láttam, de meg fogom nézni harmadszor is, pedig nem kicsit fáj.
Elvileg csak olyanokat ajánlok, amiket láttam (vagy van már rá jegyem), de biztos vagyok benne, hogy nagyon fog tetszeni, ha végre egyszer majd eljutok a Nagy füzetre a Szkénébe (egyszer már volt jegyem, csak nem tudtam elmenni). Ez is pénteken lesz – szerintem utólag sem fogom megbánni az ajánlást.
Szombaton (november 3-án) az a jó hír, hogy délutáni előadást is lehet ajánlani, kettőt is mindjárt: a Három esős napot a Belvárosiban (este is megy) és a Holt lelkeket a Katona Sufnijában (döbbenet, hogy van rá jegy).
Szombat estére javaslatom a Tótékat az Örkényben – a történetet mindenki ismeri, de ebben a változatban is nagyon érdemes megnézni.
Vasárnap (november 4-én) is lehet délután menni színházba: a Szkénében az EztRádot adják, szórakoztató, könnyen befogadható, mégis értelmes és tartalmas előadás.
A vasárnap este szintén többesélyes: a fajsúlyosabb előadásokat kedvelők nézzék meg a Nóra folytatását Nóra II. címmel a Belvárosiban (Kováts Adél a címszerepben!) vagy az Örkényben a Macskajátékot (sírni fognak, előre szólok). Ha kicsit könnyedebbre akarják venni, akkor Varsói melódia a Hatszínben vagy a korábban már délutánra is ajánlott EztRád a Szkénében a jó választás.
