Szeptember-októberi jegyek

Azért is jó a nyár, mert ilyenkor lehet a legkönnyebben színházjegyet kapni. Talán a nyaralások miatt, vagy talán még nem akarnak vagy mernek tervezni az emberek őszre, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy most is még egy csomó remek előadásra vannak teljesen jó jegyek, pedig már mindegyik színházban hetek óta elkezdték árulni a szeptember-októberi előadásokra. Ezért most ez is egy tömbösített ajánló lesz, mint a nyár eleji, de ez most ráadásul több részben.

Kezdjük azokkal, amikre már csak kevesebb jegy kapható, nehogy azok is túl hamar elfogyjanak.

Vecsei H. Miklós: Mondjad, Atikám!

A Vígben lassan egy éve nem lehet jegyet kapni Vecsei H. Miklós József Attila-estjére. Hatalmas közönségsiker a Mondjad, Atikám!, a Házi színpadról át is tették a Pesti Színházba, és rengetegszer tűzik műsorra, mégis azonnal elkapkodják a jegyeket. Most azonban még van: augusztus 25. szombatra már csak eléggé hátra, ugyanígy 26-a vasárnapra is, de október 15. hétfőre még teljesen jó jegyek vannak, és október 30. keddre szintén.

Ahogy tetszik - Katona József Színház, rendező: Kovács D. Dániel
Ahogy tetszik – Katona József Színház, rendező: Kovács D. Dániel

Az is meglepő, hogy hetekkel a jegyeladás kezdete után akad még jegy az Ahogy tetszik néhány előadására a Katonában – ez is csak nyáron történhet meg. Aki meg akarja nézni ezt az egészen fantasztikus és eredeti előadást, most ne mulassza el az alkalmat, mert ki tudja, mikor lesz újra jegy rá, különösen annak fényében, hogy ettől a szezontól a támogatók is két lépcsőben vehetnek jegyet.

Tehát van még jegy szeptember 7. péntekre, szeptember 8. szombatra, szeptember 17. hétfőre, október 6. szombatra és október 11. csütörtökre – mindenképpen nézzétek meg, bárkinek nyugodtan ajánlható, kiemelkedő produkció.

Ádám almái
Ádám almái – Radnóti Színház, rendező: Szikszai Rémusz

Az Ádám almáira más miatt van még jegy: a Radnóti kényszerű átalakítása miatt több darabját is vendéghelyszínen játssza, és a Pesti Magyar Színház (ahol az Ádám almái átmenetei otthona lesz) nézőtere sokkal nagyobb, mint a Radnóti. Nem is kezdek hosszasabb ajánlásba ennek az előadásnak a kapcsán, mert ezt is egyszerűen látni kell. Akár október 2-án, kedden, vagy inkább talán október 22-én hétfőn, mert akkor még jobb jegyek kaphatók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .