Augusztus 14-én, szombaton lesz legközelebb látható a 23 perc, a Margófeszt keretében, Szentgyörgyváron.
Jóból mondom: senki ne könnyed szórakozásra számítva üljön be erre az előadásra. Az elmúlt évek egyik legkiválóbb színházi produkciója ez, de rendkívül megterhelő érzelmileg. Mindenképpen érdemes megnézni, de erős lélekkel kell beülni. Utána már jó lesz, mert meghatározó, valószínűleg örökre megmaradó élménnyel gazdagodik a néző, és többször is újra meg akarja majd nézni.
Járó Zsuzsa alakítására pedig egészen egyszerűen nincsenek szavak.
Ilyen az, amikor minden összeérik: tehetség, munka, tapasztalat. Ebben a pici térben, minimál díszlettel Járó Zsuzsa egyedül épít fel egy komplett világot – hogy aztán történjen, ami történik, hiába elképzelhetetlen és felfoghatatlan. Ennyire erős alakítást ritkán látni, pedig nem szűkölködik a kortárs magyar színház a nagy egyéniségekben.
Járó Zsuzsa
A munkabemutató után ezt írtam az előadásról – és nem változott a véleményem a bemutató után sem, sőt. Ezt mindenkinek látnia kell.
Ebből is látszik, mennyire abnormális időket élünk: több Pintér Béla-előadásra is lehet jegyet kapni napok óta.
Máskor ha felbukkan egy Pintér Béla-jegy, az ember gyorsan megveszi, és csak ezután nézi meg, hogy melyik darab is ez és mikor játsszák. Most válogatni is lehet. Jó, több minden is összejött most: a vírust és a miatta támadt bizonytalanságot mondanom sem kell, és az is köztudott, hogy nyáron könnyebben lehet színházjegyet kapni. Itt most van még egy szempont: a társulat néhány éve új bázisra vitte az új bemutatókat, és az Újpesti Rendezvénytér lényegesen több nézőt tud befogadni, mint az eredeti törzshely Szkéné.
Átvitték az Újpesti Rendezvénytérbe nagy klasszikusukat, a Kaisers TV, Ungarnt, valamint egy pár évvel ezelőtti hatalmas sikert, a Fácántáncot. Ezekre is még több időpontra vannak jegyek.
Kaisers TV, Ungarn
A Szkénében látható a Parasztopera – ehhez nem is kell ajánlást írni, valamint A Sütemények Királynőjére is van még jegy; ezt sokan az egyik legkeményebb Pintér Béla-darabnak tartják, bár erős a verseny ezért a címért.
Szeptember végén pedig újra az Újpesti Rendezvénytérbe térnek vissza – akkor a Tündöklő középszer lesz műsoron.
Ha valaki esetleg még nem ismeri Pintér Béla produkcióit, annak itt a remek lehetőség az ismerkedésre – nem fogja megbánni. A régi rajongók pedig nyilván örömmel néznek újra korábbi kedvenceket. Most vegyetek jegyet!
A vírushelyzet miatt a színházak is próbálnak alternatív megoldásokat találni, aminek csak örülhetünk nézőként. Viszont mivel új jelenségről van szó, mindkét oldalnak tanulnia kell még egy kicsit ezt a műfajt – tehát nézőként is oda kell olyan dolgokra figyelnünk, amikhez nem vagyunk hozzászokva vagy amikre nem is gondolnánk. Magunknak takarítunk meg kellemetlenséget, ha egy kicsit tájékozódunk.
Az első és legfontosabb tanács: vegyük meg időben a jegyet, lehetőleg napokkal korábban.
Megszoktuk, hogy színházjegyet másfél hónapra előre kell venni, igaz? Online streamelt előadásoknál se legyünk restek időben gondoskodni a jegyről, még akkor se, ha valóban kényelmes, hogy nem kell jóval előre eldönteni egy adott este programját. Ha meg akarunk nézni egy előadást, vegyük meg rá a jegyet, amikor elérhetővé válik, ha megfelelő az időpont – ha másért nem, azért, mert nem lehetünk benne biztosak, hogy mikor adják legközelebb. Streamelt előadásból sokkal kevesebb várható, mint szokásosból, tehát ne abból induljunk ki, hogy úgyis játsszák majd még többször.
A Vígszínház 999. Padlás-előadása november 14-én volt ebből a szempontból a legjobb példa: az utolsó délután és este olyan mennyiségű jegyvásárló érkezett, hogy sokan nem kapták meg a visszaigazoló e-mailt vagy más technikai nehézségük akadt. Nem, ez nem a színház hibája. Nem reális nézői elvárás, hogy előadás előtt egy-két órával egyszerre több száz néző technikai problémáit el tudják hárítani – ehhez abszurd nagy létszámú, kellően kiképzett segítő kellett volna, ami több szempontból sem életszerű.
Képzeljük el, hogy egyik este a Víg 1200 jegytulajdonosa közül csak 800 dönt úgy, hogy 7 előtt öt perccel érkezik meg a színházba. Nem, nem fognak a helyükre érni 7 óra 7 percre, és nem a színház hibájából. Igaz, ilyenkor várhatnak az előadás elkezdésével (a korrektül érkezők bosszúságára!) – ezt a Víg a streammel is megtette, de az nyilván nem volt reális, hogy addig ne induljanak, amíg mindenkinek a technikai gondjait el nem hárították.
De miből adódik ez a probléma? Az egyik fontos tudnivaló, hogy a neten hiába nem korlátozza a színház fizikai befogadóképessége a nézők számát, mégsem számíthatunk korlátlan számú jegyre. Ennek lehetnek egyrészt szerzői jogi okai – az előadások játszási jogát általában adott időre vagy adott előadásszámra veszi meg egy színház, és persze az online stream lehetőségéhez külön engedély kell, amit gyakran az eladható jegyek számához kötnek. Ha későn kattintunk, lehet, hogy már nem lesz jegy.
Ennél fontosabb ok, hogy adott számú eladott jegyhez bizony kalkulálhatóan társul valamilyen százalékban technikai nehézség. Minél több jegyet adnak el, annál több segítséget kérő e-mail fog befutni, és még ha nagyon gyorsan és hatékonyan is dolgoznak, akkor sem fognak tudni korlátlan számú vevőnek segíteni. És könnyen belátható, hogy a nézők számára is ismeretlen rendszerrel sok fennakadás lehet, még akkor is, ha a színház mindent megtett a felkészülés érdekében a maga részéről.
Ez átvezet a második tanácshoz:
Merjünk és tudjunk segítséget kérni, ha technikai gondunk adódik.
Sokan írták a Padlás kapcsán, hogy hiába várták a visszaigazoló e-mailt, az csak nem jött meg. De ha nem jelezzük ezt a problémát időben, csökken az esélyünk a megoldásra. A visszaigazoló e-mailre nem szabad sokáig várni – ha 10 perc után nem érkezett meg, mindenképpen írni kell a megadott címre. (Persze a szokásos figyelmeztetés itt is érvényes: előbb nézzük meg a spam és egyéb mappákban.) Érdemes előre ellenőrizni, hogy milyen címre kell majd adott esetben írnunk, hogy ne veszítsünk értékes perceket ezzel is (már persze ha nem követtük az első tanácsot, és nem napokkal korábban vettük meg a jegyet…)
Szintén a Padlás előadása kapcsán említette néhány kommentelő, hogy nem volt elég stabil a stream – ez azonban egyáltalán nem igaz. Az egész közvetítés során egyetlen egy, pár másodperces kiesés volt, az első felvonás vége felé, és ugyanezt jelezték mások is (de még az is lehet, hogy ez sem a színház hibája volt). Ezért a harmadik tanács:
Ne wifin kapcsolódjunk, hanem legalább a közvetítés időtartamára csatlakoztassunk kábelt, ha egy mód van rá.
A wifi ugyan nagyon praktikus, de megbízhatósága messze áll a 100%-tól. A szokásos netezés közben persze nem vesszük észre, ha néha lecsökken a letöltési sebesség, mert weboldalak nézegetéséhez, facebookozáshoz, egyebekhez jellemzően nem szükséges a meglévő sebesség tizede sem. Az sem gond, ha pár másodpercre egyáltalán nincs kapcsolat, mert esetleg éppen nem csinálunk olyat, amihez letöltés szükséges. Sőt, még Youtube-videók megtekintése közben sem feltétlenül okoz gondot a szakadás, mert itt előre letölt mindig a gépünk egy kicsit az éppen nézett anyagból, tehát megy tovább a videó, hiába nincs éppen kapcsolat.
A stream azonban valós idejű – itt bármilyen kiesés azonnal láthatóvá válik. Mivel a wifivel plusz egy eszköz lesz a rendszerben, eggyel megnő a hibaforrások száma is. Sokkal megbízhatóbb kapcsolatunk lesz, ha beruházunk egy pár méter megfelelő kábelre (kb. 2 ezer forint legfeljebb), és legalább a közvetítés ideje alatt így csatlakozunk.
Ha mégsem tudjuk megoldani a kábeles kapcsolatot, akkor próbáljuk a wifi routerhez minél közelebb elhelyezni a számítógépet, mert nálunk is van a lakásban egy szoba, ahol általában stabil a jel, de néha meg nem – nehogy ezen múljon az előadás élvezete. Sajnos a wifi-jel egyik tulajdonsága, hogy ingadozik, néha megmagyarázhatatlan módon.
Ha pedig mégis leáll a közvetítés, ne várjunk, hanem próbáljuk meg újraindítani mi magunk (a play gomb ilyenkor aktív lehet), vagy akár az oldalt újratölteni. Mindenképpen elveszítünk ugyan pár másodpercet, de minél többet várunk, valószínűleg annál többet. De leginkább:
Mindig figyelmesen olvassuk el és kövessük a technikai tanácsokat, amiket a közvetítés szervezője közzétesz.
Szoktak kitenni tesztvideót is – ha azt nem tudjuk lejátszani fennakadás nélkül, kezdjük meg a hibakeresést, mert akkor a közvetítést sem fogjuk tudni élvezni. De vegyük komolyan a technikai feltételek felsorolását is, nehogy kellemetlen meglepetés érjen előadás közben.
Ami viszont az egészben a legfontosabb: támogassuk a színházakat azzal, hogy nyitottan és támogatóan állunk ezekhez az új kezdeményezésekhez és próbálkozásokhoz. Fogadjuk el, hogy vannak és lesznek hibák, de ne keltsük feleslegesen rossz hírét az ügynek. Vannak elegen, akik a színházakat a jelenlegi formájukban el akarják törölni – ne álljunk be közéjük, még tévedésből se. És vegyük észre, hogy nem minden problémáról tehet a színház – néha bizony a mi készülékünkben van a hiba.
A színházak túlélésének ez lehet az egyik útja – segítsük őket ebben, ne pedig akadályozzuk, mert különben mi leszünk szegényebbek. Természetesen szó sincs arról, hogy a hibákat nem szabad megemlíteni – minden színház csak örül, ha jelzik nekik, min szükséges javítaniuk. De ne az legyen az alapállás, hogy azonnal meg akarunk torolni minden vélt vagy valós hibát vagy hiányosságot.
Jelenleg két helyen lehet különböző módokon (streamelt, rögzített) színházi előadásokat megtekinteni: az e-Színház.hu-n és a SzínházTV-n. Már most is elég sok előadás elérhető, de ha sikeresnek bizonyul a kezdeményezés, nyilván lesz még több. Rajtunk is múlik: vegyünk minél több jegyet, menjünk minél többet „otthoni” színházba.
Megint egy olyan előadás, amit egyszerűen nem ajánlani kell, hanem megnézni. Már több mint három éve fut, de most is leginkább az ilyen furi hétköznap délutáni előadásokra van jegy, bár néha akad máskorra is most már.
Bodó Viktor rendezte Keresztes Tamást ebben a zseniális produkcióban: Gogol klasszikusa mai nézőknek, mégis hűen az eredetihez.
Hogy Keresztes Tamás mit művel ebben az előadásban, azt se könnyű elmagyarázni – valahol a zseniális, csodálatos, megrázó környékén kell keresni a megoldást. A bemutató évében nálam top 10-es volt, és eddig még senki nem mondta, miután ajánlásomra megnézte, hogy nem lett volna elégedett.
Közönségsiker, kritikai siker, fesztiválsikerek – mindent besöpört a produkció, és jogosan. Jegyek itt.
Nem gyakran fordul elő, hogy nem tudom mivel kezdeni az ajánlót. Talán nem rögtön aznap kellene megírni, amikor láttam, mert így még nagyon friss a seb. Munkabemutató volt, de így is nagyot ütött.
Vagy talán nem is kellene ajánlani ezt az előadást. „Megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk”, szól a South Parkban a figyelmeztetés minden epizód előtt. Itt is jogos lenne. Ha nem nézed meg, sok fájdalomtól kíméled meg magad. Kihagysz egy hihetetlenül intenzív színházi élményt, de legalább nem fog fájni. Mert ha beülsz, már nehéz lesz szabadulni. ugyanis olyan kis kedvesen-jópofán kezdődik – én is megfeledkeztem az előtte kapott figyelmeztetésről, hogy súlyos lesz. Azért megyek, mondtam magabiztosan. Előadásról én még nem jöttem ki, egyszerűen mindent kibírok. Aha.
Járó Zsuzsa
Szóval, kiáll Járó Zsuzsa az elején, és elkezdi mondani. Mintha ez egy normális színházi előadás lenne. Nagyon jó színésznő, de ezt eddig is tudtuk, minden megy is rendben. Persze, van egy-két fanyar utalás még a közepe előtt, de semmi vész. Az ember elfeledkezik a védekezésről. Aztán egyszer csak bekapunk egy nagy ütést, teljesen váratlanul. Ez honnan jött? Enyedi Éva a dramaturg, hát sejthettük volna. A kamarateremben szerintem alig páran vagyunk civilek, a többi néző mind színházi ember (munkabemutató, ugye), de érezni a levegőben, hogy náluk is betalált rendesen. De erősek vagyunk, lábon kimozogjuk az ütést, mint a jó bokszoló, hiszen kaptunk már nagyobbat is.
Járó Zsuzsa megint eltereli a védekezésről a figyelmünket, időnként ki-kiszól a darabból, oldja a feszültséget, de itt már gyanakodnunk kellene, hogy nagy baj lesz ebből, hiszen utalt is rá, de hát csak nem… De. Itt kellett volna elkezdeni mantrázni magunkban, hogy eznemvelemtörténik, ezcsakszínház, őegyszínésznő, betanultszövegetmond, eznemavalóság, mert innentől kész. Megszűnik Járó Zsuzsa a színpadon, már színpad sincsen, csak a nyers, lüktető fájdalom van, de egy hang csak mondja tovább kíméletlenül.
Az egyik néző már nem bírja, még a saját lábán kijut a teremből, de kint összecsuklik és elájul. Pedig a neheze még hátravan. Még el sem kezdődött az a 23 perc, amit próbálunk megérteni, és már most sem lehet kibírni. A hétpróbás színházi profik némelyike erősen szipog, pedig előtte kint a folyosón még egyik sem volt megfázva. Az ember legszívesebben odamenne a színésznőhöz és csak zokogna a vállán.
Járó Zsuzsa
De mire odaérünk ahhoz a 23 perchez, már meghaltunk. Jobb is ez így, mert élve úgyse lehetett volna kibírni. De nincs vége, még hűvös, pontos elemzést kapunk, statisztikai adatokat, mert mindent ki lehet számolni, a rendőr is nagyon megértő, felkészült, mindenki teszi a dolgát. Nem, szó nincs újjászületésről, ebbe belehaltunk, és ennyi.
A végén csak csönd. Hosszan. Nagyon hosszan. A fekete öves színházi vén rókák sem tudnak mozdulni a döbbenettől.
Keszég László rendezte, vele majd még számolunk ezért.
Mint mondtam már, Járó Zsuzsáról lehetett tudni, hogy nagyon jó színésznő, de amit itt csinál, az egy másik dimenzió. Tulajdonképpen nem tudom, hogyan csinálja. Jó, nyilván megkap ezért minden díjat majd, mert ezt überelni nem lehet, de ha belegondolunk, hogy ez még csak a munkabemutató volt, tehát a produkció javulhat az októberi budapesti bemutatóig, akkor az azért eléggé riasztó gondolat. Már így is belehaltunk, hova akarják még ezt fokozni?
Nem kérdés, hogy ez lesz az ősz egyik nagy durranása, és egyben az egyik leginkább nézőpróbáló előadása is. A színház időnként nagyon egyszerű eszközökkel tud nagyon-nagyon erős hatást elérni. Amikor én néztem az Egyasszonyt, ketten is kitámolyogtak, de a Dohány utcai seriffet is többször kellett már megállítani, amíg valamelyik néző kiment. Számomra ez volt eddig a legmegviselőbb produkció. Megvan a jegyem már a bemutatóra, de félek tőle, mert így rosszabb, hogy tudom, mi jön.
Tudom, hogy nem írtam le, miről szól, mitől ennyire megviselő, de szándékosan, mert jobb ez így. Bizonyos dolgokat nem lehet leírni.
Megint egy kihagyhatatlan előadás, megint a Stúdió K-ban. De most egészen más – nem „más, mint a megszokott”, mert a Stúdió K-ban csak a minőség a megszokott, az előadások mindig egyediek.
Megint nagyot dobtak, erőset – már a felütés is: mit várhatunk attól az előadástól, amiben az első mondatban Sorosról van szó? Igen, ennyire aktualizálnak, végig migránsozás, cigányozás megy, de leginkább a libsik kapják meg, sokszor visszatérően.
Aki tart attól, hogy esetleg némi húskonzerv, ketchup, föld, ilyesmi fröcsköl rá, az ne üljön az első sorba :).
Miről szól? Sztori nem igazán van benne, konfliktus is leginkább csak abban, hogy a játszók elmondják, milyen módon ébredtek rá, hogy korábbi liberális / internacionalista / szabadságpárti / megengedő / elfogadó (nem kívánt rész törlendő) hozzáállásuk mennyire káros és szégyenletes. És hogy hajrá, magyarok! Na, innen indulunk, innen már csak lejjebb lesz.
Ezt írta róla a Két Lámpás, és igazuk van, minden pontjukkal csak egyetérteni lehet. Ez meg itt az art7 elemzése, ezt is érdemes elolvasni, találó.
Tényleg nem szabad kihagyni, mert annyira mai, annyira eredeti és annyira érvényes, hogy nagyon fáj.
Ha sikerül időt szakítanom rá, megpróbálok majd hosszabban is írni erről a produkcióról, mert van miről. Megosztó előadás lesz, az biztos – az egyik előttem ülő néző demonstratíve csak két centiről, lassan érintette össze tenyerét a végén párszor. Az igaz, hogy nem könnyű és nem kellemes élmény ez a 70 perc, és hát ha valaki találva érzi magát, akkor nyilván nem fogja megtapsolni, hogy kiosztják – bár ezzel az erővel senki sem tapsolhatott volna, mert mindenkiről van egy rossz szavuk :).
Rendező: Urbán András
Játsszák: Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György, Spilák Lajos
Én már komolyan azt hittem, nem lesz több belőle, az utolsót láttam (akkor persze már másodjára), de most szerencsére újra van lehetőségetek megnézni ezt a nagyon különleges hangulatú, magával ragadó előadást.
Aki még nem látta, most ne hagyja ki, mert ki tudja, mikor lesz újra, ha lesz egyáltalán. Jegyek itt, siessetek!
Hogy miért is? A fent már linkelt top 10-es cikkből annak idején kiszerkesztették ezt a két bekezdést (így se lett rövid az egész), álljon most itt, mintegy újrahasznosításként:
„Amikor hazaértem az előadás után, rögtön jegyet akartam venni a következőre, de már nem volt. Na, innen jött a pánik, mert mi van, ha többet nem is játsszák, hiszen a szereplők egy része a nyáron végzett, nem lesz könnyű az egyeztetés, és az Ódryn úgyis teljesen kiszámíthatatlan az előadások meghirdetése. Hát szinte naponta néztem a honlapjukat szeptembertől, és már majdnem feladtam, amikor végre megjelent az a novemberi időpont.
A legtöbb előadást az ember természetesen csak egyszer nézi meg, tehát fel sem merül az a kérdés, hogy kétszer is tud-e hatni. Ennél szinte teljesen biztos voltam benne, és nem is tévedtem, szerencsére. Két változást véltem felfedezni: Herczeg Péter kevésbé volt aktív Razielként, amikor csak a színpad (milyen színpad? nincs is – szóval a játéktér) szélén olvasgatta kedvenc műsorújságjait (áprilisban még egy Nagy Ervin fotót is felnyálazott a falra), valamint Gaál Dániel sokkal jobb volt most novemberben.”
Azt éreztem közben végig, hogy ezek az emberek a színpadra születtek – gyakorlatilag a semmiből, érdemi díszlet nélkül teremtik meg a világot maguk körül, és visznek magukkal messzire és mélyre.
És különben is, mikor máskor láthatsz sorozatfüggő arkangyalt? Na, ugye, hogy meg kell nézni?
Ez itt most egy másfajta poszt – nem előadásajánló (jó, azért az is lesz benne), hanem cikkajánló. Most olvastam ezt a posztot, és több szempontból is nagyon jó élmény volt. Egyrészt nyilván mindenki szeret olyasmit olvasni, ami neki kedves témáról szól. Ráadásul itt pont azt fejtegeti a szerző, amit én is írtam már párszor, hogy jelenleg a budapesti színház elképesztően jó. Nem egy, nem két színháznak van két-három jó előadása, hanem legalább öt olyan játszóhely van ma Pesten, ahová gyakorlatilag bármelyik este nyugodtan be lehet ülni, a minőség garantált.
És annyira nem meglepő, hogy az újságíró ugyanazokat a színházakat és alkotókat említi, amiket én is szoktam mindig ajánlani. Az is jelzésértékű, hogy ezekre az előadásokra mennyire nehéz jegyet kapni, mint ő is megtapasztalta – ha valakinek ilyen kézzelfogható bizonyítékra van szüksége, csak próbáljon meg jegyet venni a Radnótiban a 10-re vagy a III. Richárdra, a Katonában a Kaukázusi krétakörre, a Mi osztályunkra vagy az Ahogy tetszikre, bármelyik Pintér Bélára… és akkor még csak tényleg csak pár előadást emeltünk ki.
De muszáj azt is megírnom, amivel nem értek egyet. Ez egyben a programajánló része is a posztnak, bár szabálytalan, mert jegy már nincs rá. Szóval: a Rozsdatemető 2.0 igenis egy remek előadás. Konkrétan jelenleg az egyik legjobb a Katona nagyszínpadán (igen, tudom, Ithaka, Nóra, Berlin, Alexanderplatz, Ascher Tamás Háromszéken, stb., de ezek nem jobbak nála, legfeljebb ugyanannyira jók). Több más színházbajárótól is hallottam ugyanezeket a felvetéseket az előadással szemben, de nem értek egyet, számomra hibátlanul működött a produkció. Én konkrétan azt tervezem, hogy még egyszer megnézem. Hát lehet egy ilyet kihagyni:
Na, ugye. Terveztem egyébként írni róla, hogy miért jó szerintem ez az előadás, és remélem, sikerül majd összehoznom.
Visszatérve az eredeti témához, hogy mennyire nagyon jó manapság a pesti színház, hadd osszak meg itt egy bekezdést, amit korábban a 2018. év Top 10 színházi előadásához írtam a kulter.hu-ra, de a végleges szövegből kimaradt:
„Kérdezzünk körbe nyugat-európai nagyvárosokban élő barátaink között, hol mondható el az, hogy egy hónap tetszőleges napján minimum három hibátlan színházi előadásból választhat, de inkább többől. Mert ez Budapesten jelenleg igaz. Ma, amikor ezt írom, január 9-én a következő előadások lesznek este: Nóra – karácsony Helmeréknél a Katonában, IV. Henrik I-II. az Örkényben, a Bádogdob a Katona Kamrájában, a 10 a Radnótiban, vagy a kicsit más jellegűeket kedvelőknek a Maladype III. Richárdja, a Sóvirág, de ma este lesz Az Őrült Nők Ketrece, a My Fair Lady és A Pál utcai fiúk – és nyilván nem teljes a felsorolás. Ja, ma este lesz A fajok eredete 150. előadása a Szkénében. Ez így egyben bárhol máshol a világon elképzelhetetlen csoda lenne. Pesten ezt úgy hívják, hogy egy átlagos szerda. Csak a miheztartás végett.”
De most tényleg, teljesen komolyan mondom, tessenek nyugodtan körbekérdezni, ilyen egészen egyszerűen nincs még Londonban sem, mert ott leginkább a közönségdarabok futnak, a West Enden főleg.
És persze rendkívüli módon irigylem Schultz Antalt: 13 hónap alatt 100 színdarab egészen remek eredmény. Nekem még nem volt olyan évadom, amiben 80 fölé tudtam volna vinni a számot, de már a 60-nak is örülni szoktam. Viszont volt olyan időszakom már volt, amikor egyszer 9 nap alatt 8-at láttam, egy másik alkalommal pedig 8 nap alatt 7-et (mindkettőben volt egy-egy dupla nap, tehát két előadás). Civilként ez azért nem rossz. De ismerek egy kritikust, aki egyszer egy 30 napos hónap minden estéjén színházban volt – és biztos vagyok benne, hogy ezzel nincs egyedül.
Mindig is irigyeltem a POSZT-válogatókat – nem a kiválasztás joga miatt, hanem azért, mert egy teljes évadot nézhetnek végig, ráadásul a vidékieket is, ami nekem szinte csak a vendégjátékok alkalmával adatik meg.
Az is kiolvasható egyébként a cikkből, hogy az addikciónak még a kezdeti szakaszában jár, és valójában még teljesen normálisan áll a témához. Ismerek olyanokat (hmmm…), akiknél később fellépnek olyan tünetek, amit mondjuk helyfetisizmusnak nevezhetnénk – vagyis szeretnének minél jobb helyről, minél közelebbről nézni az előadásokat; aztán ugyanazt az előadást más szögből, másik helyről megnézni; ide kapcsolódik még a türelmetlenség, hogy minél előbb akarja látni, és már akkor megveszi a jegyet, amikor még el sem kezdődtek a próbák, de a kedvenc rendezőt, színészt, társulatot (és ezekből nem kevés van!) látni kell. És aztán van a már-már patologikusnak nevezhető függőség vagy rajongás, ami ilyesmiben manifesztálódik. Szóval, csak óvatosan!
tisztelet a kivételnek egy részben M. Bulgakov Színházi regény c. művét ugródeszkának használva
Most őszintén, a fenti alcímet olvasva, mégis, milyen előadás lehet ez? Normális? Hát nagyon nem!
Egyébként tényleg Bulgakov Színházi regény című műve alapján készítette el a k2 Színház ezt a produkciót még 2014-ben (jelölték is őket kritikusdíjra), amit kisebb szünet után játszanak újra, és még van jegy most szerdára (április 10.) a Szkénében. Meg kell nézni!
Teljesen őrültek. De van benne rendszer! (Csak vicceltem, valójában nincs. Már úgy értem, nem úgy. Moszkvában vagyunk!)
Nem könnyű úgy írni a k2 Színház előadásáról, hogy ne spoilerezzem szét az egészet, ami azért van, mert a Züfec dramaturgiája egy agysorvasztó poénhálóra épül, s ebből bontja ki az (anti)ars poeticáját. Benkó Bence és Fábián Péter rendezése eközben erősen reflektál mindenre, ami színház, alkotói és befogadói oldalról egyaránt, kihasználva a reprezentáció játéklehetőségeit.
Ez teljesen stimmel. Meg ez is:
A Züfec bátor, szókimondó, szürreális, őrült és őszinte kritikát vág a magyar közélet képébe.
Egyáltalán, a k2 Színházat általában meg kell nézni (meg konkrétan is).
Szóval, menjetek el, nézzétek meg a Züfecet, jó lesz! Jegyek itt.
Akinek még kételye lenne, hogy esetleg egy mégis egy túl szokványos előadás lesz ez, azokat az alkotók saját ajánlójával cáfolnám:
Figyelmeztetjük nézőinket, hogy semmi közünk a színre kerülő előadáshoz; rendkívül furcsa, szomorú körülmények közt jutottunk a kézirat birtokába. Szergej Leontyevics Makszudov tavaly tavasszal lett öngyilkos Kijevben, és mi ugyanazon a napon vaskos paksamétát és levelet kaptunk. A paksaméta a már fent említett kéziratot tartalmazta. A levelet megdöbbenéssel olvastuk. Szergej Leontyevics azt írta benne, hogy midőn eldobja magától az életet, kéziratát nekünk ajándékozza, azzal a kéréssel, hogy javítsuk át, írjuk alája a nevünket és vigyük színre. Különös, ámde végső akarat! Így hát elfogadtuk az ajándékot. Már most közölnünk kell nézőinkkel, hogy az öngyilkosnak soha életében semmi köze sem volt színházhoz, dramaturgiához. Jól ismerjük Moszkva színházi életét és ennél fogva kezeskedünk érte, hogy sem olyan színházak, sem olyan személyek, amilyenek a megboldogult írásában szerepelnek, nincsenek és soha nem is voltak.
December 1. (szombat) szép nap lesz a színházat szeretők számára: Alföldi Róbert rendezésében újra látható a II. Edward az Átriumban, és még vannak rá jegyek! Ajánlásnak talán elég is ennyi, de ha még hozzáteszem, hogy Fekete Ernő a címszereplő, a szeretőjét pedig Patkós Márton játssza, akkor már tényleg nem maradhat kétség: ezt látni kell!
Szintén az Átriumban lesz decemberben kétszer is A félelem megeszi a lelket. A tavalyi év egyértelműen egyik legjobb előadása volt, Hernádi Judit meg is kapta érte a Legjobb női főszereplő díját a kritikusoktól, megérdemelten. Itt is ki kell emelni a szerető alakítását: Bányai Kelemen Barna teljesítménye lenyűgöző.
Tehát látható lesz december 26-án délután 3-kor és este fél 8-kor is. Egy tippet ha elfogadtok: érdemes színpadi jegyet venni. Menjetek oda időben, hogy ajtónyitáskor elöl legyetek, a színpadi helyeket ugyanis érkezési sorrendben lehet elfoglalni – és ott üljetek a jobb oldalra.
