Igen, már lehet a következő színházi szezon kezdetére jegyeket kapni, bár igaz, hogy néhol még a futó évad sem zárult le.
Ez most egy tömbösített ajánló lesz, de a szabályok ugyanazok, mint mindig: csak olyan előadást ajánlok, amire kapható jegy (a poszt megjelenésekor), és amit vagy láttam, vagy tervezem megnézni (általában már van is rá jegyem, mint ezekben az esetekben is).
Tehát akkor a 2018/19-es színházi szezon jegyvásárlását megnyitom:
Kezdjük az évet a Nóra II-vel a Belvárosiban (játsszák júliusban Szentendrén is): az augusztus 31-i pesti bemutatóra már csak hátulra vannak jegyek, de vasárnapra (szeptember 2.) még van pár előrébb is. Ha Kováts Adél elvállalta benne a címszerepet, már nem lehet rossz!
Hagyományosan szeptember első hetében rendezik a Vidéki Színházak Fesztiválját – a Thália felújítása miatt az idén a Pesti Magyar Színház épületében. Reményeim szerint jó lesz a debreceni Három nővér, a zalaegerszegi Caligula helytartója és a miskolci „Ahogytetszik”. Ha valaki kíváncsi a POSZT-ra is beválogatott kecskeméti Csárdáskirálynőre, arra már csak nagyon hátra van jegy.
Szeptember második hetében ér be Pestre a Varsói melódia (előtte júliusban a Kultkikötőben és a Ferenczy Múzeum udvarán látható) – Kocsis Gergely rendezi, nekem ennyi elég ajánlásként. A pénteki bemutatóra már nincs jegy, de szeptember 15-re (szombat) még van néhány darab a Hatszín Teátrumban.
Szeptember végén pedig Mi és ők – hát ezen se fogunk sokat nevetni, de mivel Fehér Balázs Benő rendezi, kötelező darabnak ígérkezik. Nyáron körbejárja a produkció az országot, szeptemberben pedig megérkezik a Jurányiba. A szeptember 26-i bemutatóra már nincs jegy, de utána 27-re (csütörtök) igen.
Egy hozzászólás “Szezonkezdet” bejegyzéshez